Mondtam már, hogy a gyengém a jó szaftos ragu? Ha meg egy jóféle juhturós sztrapacskával kerül egy társaságba, az maga a mennyország.
Tulajdonképpen kényszerpályán voltam. Az oldalast sütni vettem, de annyira kívántunk valami pörköltfélét enni, hogy az oldalas végül a vörösborban végezte földi pályafutását.
Lapult a hűtőben egy kis adag bryndza. Innentől kezdve kérdés sem volt, mi lesz a köret.
A füstölt szalonnát kockákra vágtam és ropogósra sütöttem.
A felét félre tettem a sztrapacskához.
Két jó nagy fej hagymát nagyobbra vagdalva a visszamaradt zsiradékban megfonnyasztottam.
Felerősítettem a lángot és a felszeletelt húsokat (a csontok mellett vágtam el), megpirítottam.
Pirospaprikával, sóval, egész köménymaggal megszórtam. Felöntöttem 2 dl száraz vörösborral.
Pár perc rotyogás után visszavettem a hőt és hozzáadtam a zöldpaprikát, a csípős hegyespaprikát és a felaprózott fokhagymát.
Így rotyogott 2 órán át magára hagyva.
Pont jó idő arra, hogy a sztrapacska elkészüljön. A sajtreszelőn lereszeltem a nyers krumplit, sóztam, egy tojást beleütöttem és összekevertem annyi liszttel hogy a nokedlinél valamennyire keményebb tésztát kapjak.
Sós forrásban levő vízbe szaggattam, majd összeforgattam a szalonnapörcökkel, a juhtúróval és egy kis tejföllel.
Forró sütőben 10 percig átsütöttem.
Hozzávalók 2 főre:
- 1/2 kg csontos oldalas
- 10 dkg füstölt szalonna
- 2 fej nagy hagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 2 db zöldpaprika
- 1 db hegyes erős paprika
- 1 kk. egész köménymag
- 1 ek. pirospaprika
- só
- 2 dl száraz vörösbor
- a sztrapacskához:
- 3 db nagyobb krumpli
- 1 tojás
- liszt, amennyit felvesz a reszelt krumpli
- só
- 15 dkg juhtúró
- 1 dl tejföl
Ha tetszett az irományom, csatlakozz a Konyhagyári Capriccio facebook oldalához, le ne maradj a legújabb láblógatós receptekről!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: