Konyhagyári capriccio

Sertéspörkölt tarhonyával

photoeditor-1479555131385

Édesem kívánságának eleget téve készült a mai ebéd.

Felkerestem kedvenc Tibor hentesem, adjon valami jóféle sertéshúst. Előkapott a pultból két szép darab combot és a végéből lekanyarított egy-egy darabot. Kérdezem tőle, mondd csak miféle része ez a combnak. Mormolt valami németnek tűnő szavakat, bazsalygott az orra alatt, mert egy szót sem értettem belőle. Hiába kérleltem, hogy ismételje meg, mert mit írok akkor nyájas olvasóimnak, ha fogalmam sincs, nem volt hajlandó elárulni. Ha valaki tudja, árulja el nekem.

photoeditor-1479556702654

A serpenyőben apróra vágott füstölt szalonnát pirítottam. Egy jó nagy fej hagymát megpároltam benne és erős tűzön megkapattam a  kockára vágott, sózott húsokat. Paprika, paradicsom, fokhagyma trió követte, pirosparika zárta a sort. Kapott egy löttyintésnyi vörösbort, közepes lángon, lefedve magára hagytam úgy egy órára. Időnként megkevergettem. 

Körete tarhonya lett egyöntetű szavazás után.

Friss, ropogós káposztasaláta igazán jó választás volt hozzá.

Hozzávalók 2 főre:

  • 1/2 kg sertéscomb rész
  • 5 dkg füstölt szalonna
  • 1 fej hagyma
  • 3 db zöldpaprika
  • 1 szem paradicsom
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 dl száraz vörösbor
  • 1/4 kg tarhonya
  • só, pirospaprika

photoeditor-1479555084122

Csípős csirkeszárnyak majonézes káposztasalátával

photoeditor-1479406817086

Kimentem ma reggel a piacra. Milyen jól tettem. Friss áru mindenhol, kevés ember, mindent gyorsan meg tudtam vásárolni, mielőtt munkába mentem. Tudtam nézelődni, kicsit beszélgetni a kofákkal, senki nem lihegett a nyakamba, idegesen nekem tolva a banyatankját. Zolival, a csirkeárussal is váltottam pár szót, míg pakolta bele a zacskóba a friss csirkeszárnyakat. Kész is volt fejemben a mai vacsora.

A szárnyakat csirkefűszer keverékkel megszórtam, meglocsoltam egy kis világos szójaszósszal, meg csípős édes kínai csiliszósszal és már mehetett is a hagymaágyra. Két kanálnyi olvasztott libazsír is gazdagította az ízeket.

Lefedve, 200 fokon sültek a pipiszárnyak bő fél órát, majd a fóliát levéve, légkeveréssel pirultak pirosra.

Míg sültek, elkészült a majonézes káposzta saláta. Ismeritek azt az igazi, magyar lapos fejeskáposztát? Na, abból csináltam. Sokkal ropogósabb, édesebb gömbölyű társánál. Ha láttok ilyet, próbáljátok ki!

Almareszelőn lereszeltem. Akinek van késes aprítója, használja bátran. Nekem még nincs sajnos, de Jézuska csak meghallja nyöszörgésem.

A lereszelt káposztát és a felkockázott lilahagymát besóztam, átkevertem, kicsit állni hagytam. Majonézzel összekevertem és a hűtőbe tettem tálalásig.

Hozzávalók 2 főre:

  • 10 db csirkeszárny, kb. 1 kg
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1/4 kg fehérkáposzta
  • 1 fej lilahagyma
  • 3-4 ek. majonéz
  • világos szójaszósz, csípős, édes csiliszósz, csirkefűszer keverék
lapos káposzta (forrás google)

lapos káposzta (forrás: google)

Sült kacsaszárnytő francia lecsóval

Kacsaszárnytő francia lecsóval

Méltatlanul elfeledett része ez a kacsának. Aki szereti és nem akar borsos árat fizetni a mellért vagy a combért, próbálja ki a szárnytőt. 

Kicsit nemzetközire sikeredett vacsora lett, de békében megfértek egymás mellett a tányérban.

A kacsaalkatrészeket alaposan megmostam, szárnyasfűszer keverékkel beszórtam, meglocsoltam egy kis világos szójaszósszal, bekenegettem egy kis mézzel, kevés vizet öntöttem a sütőtálba. 180 fokon, lefedve 1 órát sütöttem, majd még fél órát fólia nélkül, hadd piruljon.

Mindeközben egy mélyebb serpenyőben elkészítettem a lecsót.

Olívaolajban megpároltam a felszelelt hagymát. Aztán sorban jöhetett bele a többi zöldség: nagyobb kockára vágott zöldpaprika, piros kaliforniai paprika, cukkini, paradicsom és a felaprózott fokhagyma. Nem hagyom agyonpuhulni, úgy finom, ha kicsit roppanós marad. Fűszerezése egy kis só, bors, majoranna.

Hozzávalók 2 főre:

  • 1 kg kacsaszárnytő
  • 1 fej hagyma
  • 4 db zöldpaprika
  • 1 db kaliforniai paprika
  • 2 szem paradicsom
  • 1 gerezd fokhagyma
  • szárnyasfűszer keverék, szójaszósz, méz
  • só, bors, majoranna

 

Rakott krumpli

photoeditor-1479234697251

Van aki nem szereti? Van? Gyerekkorom szombati ebédje idéződik fel. Édesanyám nagyon finoman készítette. Amikor a szobámban éreztem a sülő szalonna illatát, tudtam, a mai ebéd rakott krumpli lesz, csemege uborkával.

Azt hinné az ember, ez egy egyszerű étel. Az is. Mégis könnyű elrontani. Kitűnő minőségű alapanyagok híján, nem lesz olyan az ízvilág, ahogy szeretnénk. Ezért én is remek alapanyagokat válogattam hozzá.

Jó minőségű burgonyát, isteni csípős kolbászt és remek füstölt szalonnát.

Innen már megy minden, mint a karikacsapás.

Héjában megfőztem a krumplit, keményre főztem a tojásokat.

A füstölt szalonnából vágtam 4 szép szeletet, beirdaltam és egy kevés libazsírban félig megsütöttem. A visszamaradt zsírban megsütöttem a karikára vágott kolbászt és a pici kockára vágott szalonnát. 

A cseréptál aljára öntöttem kicsit a kisült zsírból és kezdődhet a rétegezés. Egy sor meghámozott, karikára vágott krumpli, kicsi locsolás a szalonnás zsírból, pici só, karikára vágott tojás és kolbász. Meglocsoltam a tejjel összekevert tejföllel. 

Ez is újítás kicsit, sokkal szaftosabb lesz így az ételünk. 4 dl tejfölt 1 dl tejjel kevertem össze.

A rétegezést a krumplival fejeztem be. A tetejét a megmaradt tejes tejföllel meglocsoltam, rá került a kakastaréj szalonna és már mehetett is napozni a 200 fokra előmelegített sütőbe bő fél órára. Még kapott 10 percet légkeveréssel, hogy a piroslóra sült krumpli megörvendeztessen szemet, lelket.

Hozzávalók 2 főre:

  • 1 kg krumpli
  • 3 tojás
  • 10 dkg kolbász
  • 10 dkg füstölt szalonna
  • 4 dl tejföl
  • 1 dl tej

photoeditor-1479234791407

 

Szendvicskenyér olajbogyóval

photoeditor-1479147178568

Édesem a kenyérsütés rabja lett. Eteti a kovászt, mutogatja nekem, nézd, nézd milyen szép buborékos! Minden nap előáll egy újabb mosolygós cipócskával. Napról napra egyre szebb és finomabb kenyér kerül ki a sütőből.

Ahogy beléptem az ajtón, finom, semmivel össze nem téveszthető illat szállt a Meseházikóban. Épp akkor vette ki a frissen sült kenyérkéket.

Kifaggattam, hogy készült: 

A finomlisztet és a teljes kiőrlésűt összekeverte, hozzáadta a rozskovászt, az élesztőt, a sót, a langyos vizet és az olajbogyókat. Robotgéppel kidolgozta, lazán átgyúrta és letakarva 50 percig meleg helyen kelesztette.

Ezután félóránként hajtogatta 3 alkalommal.

Félbevette a tésztát és csinos, hosszúkásra formázta.

Cserépedényben először 30 percig lefedve, majd tető nélkül további 15-20 percig sütötte 230 fokra előmelegített sütőben. A sütőből kivéve állott vízzel megspiccelte.

Hozzávalók:

  • 40 dkg finomliszt
  • 10 dkg teljes kiőrlésű liszt
  • 2 ek. sikér
  • 1 dkg élesztő
  • 10 dkg rozskovász
  • 2 tk. só
  • 3-4 dl langyos víz
  • 10 szem magozott fekete olajbogyó

photoeditor-1479147230478

 

Sárgaborsó főzelék kolbászcsipsszel

photoeditor-1479143761351

Elolvasgattam néhány receptleírást, ki hogy készíti ezt az ételt. Bonyolult elkészítési mód, lisztes rántás. Brrrr. Ezt sokkal, de sokkal egyszerűbben megcsinálom, gondoltam, hisz a láblógatáshoz ragaszkodik Oroszlán mivoltom. A gondolatot tett követte és egy igen ízletes vacsora került az asztalunkra.

Reggel a borsót többször átmosva, egy jó pár órára hideg vízbe tettem és Bodza kutyám felügyeletére bízva az aranyló szemeket, elvonultam kedvenc munkahelyemre.

photoeditor-1479144948583

Délután hazaérve, a borsót annyi vízzel, amennyi bőségesen ellepi, feltettem főzni. Hozzáadtam egy fej felaprózott hagymát, belereszeltem 2 gerezd fokhagymát, belemorzsoltam egy marhahúsleves kockát, egy kanál zsír került még bele és ízesítettem 2-3 babérlevéllel. Találtam egy darab füstölt szalonnabőrkét, az is ment a többihez. Lassú tűzön fődögélt. Időnként érdemes megkavargatni. Nagyjából 3/4 óra alatt meg is puhul.

A babérleveleket kihalásztam belőle és botturmixszal szép krémesre kevertem. Kész. 

Egy kevéske zsiradékon a vékonyra szeletelt kolbászkarikákat ropogósra sütöttem és tálaláskor a főzelékre tettem.

Hozzávalók 2 főre:

  • 1/2 kg sárgaborsó
  • 1 fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 marhahúsleves kocka
  • 2-3 babérlevél
  • pár karika kolbász

 

Márton napi sült libamell

photoeditor-1479038424381

Folytatva a sort, mai Márton napunk hőse a klasszikus sült libamell krumplipürével és párolt lilakáposztával.

Talán már olvastad korábbi bejegyzésem valamelyikénél, hogy szinte sosem követem a megszokott trendet, nem ragaszkodom pontról pontra a recepthez. Így került egy kis csavar bele.

A mell bőrét kockásra bevagdaltam és közepes tűzön egy teflon serpenyőben bőrével lefelé, majd a kiolvadt zsírban a húsos felét is elősütöttem.

A tepsibe karikára vágott hagymát, szeletelt almát, pár darab szegfűborsot, egy pohárka kólát, egy löttyintésnyi világos szójaszószt és két evőkanálnyi libazsírt tettem. Erre fektettem a mellet bőrével lefelé, alufóliával lefedtem és már ment is napozni a 175 fokra előmelegített sütőbe 2 órára. Fél óránként locsolgattam a kisült zsírral. Majd megfordítottam és bőrével felfelé még fél órát sütöttem fólia nélkül, míg szép piros nem lett.

A lilakáposztát vékonyra felszeleteltem és besózva állni hagytam. A liba kisült zsírjában egy evőkanál cukrot karamellizáltam. Egy fej kockára vágott lilahagymát kicsit megpároltam, belekerült a káposzta. Ízesítettem egész köménymaggal és egy pohárka vörösborral és lassú tűzön puhára pároltam. Közben tettem hozzá a tepsiben levő már megpuhult almából is.

Vajas krumplipüré az elmaradhatatlan köret.

Hozzávalók 2 főre:

  • 1 db libamell (kb. 1 kg)
  • 2 alma
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1/2 kg lilakáposzta
  • 1 fej lilahagyma
  • 1 pohár kóla
  • 1/2 dl világos szójaszósz
  • 1 pohár száraz vörösbor
  • 1/2 kg krumpli
  • só, szegfűbors, köménymag
  • vaj és tej a krumplipüréhez

 

photoeditor-1479026314915

A sült liba mellcsontjából az időjárásra jósoltak: ha a csont barna és rövid, akkor sáros lesz a tél, ha viszont hosszú és fehér, akkor havas. Ha ez igaz, akkor az idei telünk rövid és saras lesz:

photoeditor-1479038466883

Ludaskása

photoeditor-1478956088093

Szeretem a hagyományokat. A Márton nap is ilyen az elmaradhatatlan ludaskásával. Ez a 40 napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor gazdagon ehetünk, ihatunk, vigadozhatunk, pláne, ha még újbor is kerül a poharunkba.

Hagyományos módon húslevest készítettem. A csontról lefejtettem a húst, a zúzát és a szívet felkockáztam. A zöldségeket felaprítottam.

Egy mélyebb serpenyőben apró kockára vágott szalonnát pirítottam, rádobtam az előzőleg megmosott árpagyöngyöt (gerslit), felengedtem annyi húslevessel, ami bőven ellepi. Nagyon lassú tűzön, lefedve, néha kevergetve puhára főztem. A még forró gerslihez hozzáadtam egy maréknyni mirelit zöldborsót. Ez a forróság épp elég neki, hogy megpuhuljon. Jöhet bele a többi zöldség és a húsok. 

Ha valaki szaftosabban szereti, hozzáönthet a húslevesből keveset.

Hozzávalók 2 főre:

  • 1/4 kg árpagyöngy vagy más néven gersli
  • 1 maréknyi mirelit zöldborsó
  • a húslevesben főtt sárgarépa, fehérrépa, hagyma, zeller
  • a húslevesben főtt aprólék húsai, szív, zúza

 

Mártonnapi libaleves kacsából

photoeditor-1478956031957

Márton napja előtt sejtettem én, hogy jól teszem, ha a piacozást csütörtök reggelre teszem, nincs tömeg, a választék is bőséges. Igaz, hogy libaaprólék helyett kacsát kaptam csak, de az ilyesmi nem szegi kedvem, hogy Márton napjára a hagyományos húsleves, ludaskása menü készüljön.

A recept írása előtt kicsi visszatekintés, ki is volt Márton.

“A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.”

Forrás:Márton nap

szent_marton

 

A kacsaprólékot a szívvel és a zúzával hideg sós vízbe feltettem főzni, nagyon lassú tűzön. Amíg gyöngyözött a leveske, megtisztítottam, feldaraboltam a zöldségeket és egy óra elteltével a leveshez adtam. További egy órát fődögéltek még együtt.

A húst és a zöldségeket tálra szedtem és a levest egy sűrű szövésű szűrőn leszűrtem.

Lúdgége tésztával tálaltam.

A zöldségekből, a csontról lefejtett húsból és a belsőségekből ludaskását készítettem.

Hozzávalók:

  • 1 kacsaaprólék
  • 1 fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 8-10 db sárgarépa
  • 4-5 db fehérrépa
  • 1 nagyobb fej zeller
  • 1 zöldpaprika egészben
  • só, egész bors
  • lúdgége vagy csigatészta

Lecsós nokedli

photoeditor-1478799240519

Egy kis nyáridéző…

Nagyon szeretjük. Bármilyen formában. Nyáron nem telhet el úgy hét, hogy lecsó valamilyen módon ne kerüljön az asztalunkra.

Ma vacsorára nokedlis lecsót választottam, Édesem legnagyobb örömére.

Azt hihetné bárki, úristen, mekkora macera, pedig jó szervezéssel fél óra alatt kész is van. Megmutatom, hogy.

Az egyik főzőlapra feltettem egy fazék vizet a nokedlinek.

A másik lapon egy mélyebb serpenyőben egy kevés zsíron megpirítottam a szalonnát és a kolbászt. Hozzáadtam a kockára vágott hagymát. Amíg párolódott, összevágtam a paprikát, a paradicsomot és a fokhagymát. A puha hagymára rákerültek a többi zöldségek, a pirospaprika és közepes tűzön fődögéltek.

Jöhet a nokedli elkészítése: a tojásokat lazán összekevertem egy kis sóval, fokozatosan  adagolva a lisztet, a vizet és könnyű tésztát készítettem. Nem szabad nagyon kidolgozni, ettől lesz könnyű a nokedli.

A víz fel is forrt, beleszaggattam a galuskát a szuperklassz szaggatómmal. Semmi pénzért meg nem válnék tőle, olyan gyönyörű, csinos kis tésztácskákat csinálok vele (fura, hogy egy tengerentúli cég ilyet forgalmaz, ahol halvány sejtésük nincs a háziasszonyoknak, mi fán terem a galuska 😅). Szerintem ki is találtátok, melyik cégről beszélek. Ha nem, van az a pénz, amiért megnevezem…😅

De térjünk vissza a vacsoránkhoz. A kifőtt nokedlit a már kész lecsóra szedtem, átforgattam, hogy az ízek minden egyes galuskadarabbal összeismerkedjenek.

Kész!!! Mértem az időt, 30 perc alatt az asztalunkon volt. Hívjatok nyugodtan Jamienellának ezentúl! ☺

Hozzávalók 2 főre:

  • 5 dkg húsos füstölt szalonna
  • 10-12 karika füstölt csípős kolbász
  • 1 fej hagyma
  • 3 paprika
  • 1 paradicsom
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 tojás
  • lisztből és vízből annyi, hogy laza tészta legyen 
  • só, pirospaprika
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!